Már a negyedik lemezénél tart, de megint sikerült valami újjal előrukkolnia. Ami a régi: még mindig ő a pop feketebáránya.Három év hallgatás és egy kevésbé sikeres stúdiólemez (Try This) után végre megjelent Pink új korongja, a beszédes című I’m Not Dead.A felvezetés jól sikerült, a Stupid Girls klipje kellően felborzolta a kedélyeket. Nos, garantálhatjuk, hogy a lemez is számos meglepetést fog okozni a hallgatóknak.Pink valahogy mindig is feketebárány volt a vele egy generációba tartozó popsztárok között, főleg Britney Spears és Christina Aguilera oldalán. Merész, mert folyton megpróbálja felrúgni a pop és a mainstream zene szabályait és a közönség elvárásait, ugyanakkor célközönsége éppen azokból áll össze, akiknek ízlése meghatározza az aktuális trendeket.Ez az ellentmondásosság érződik az I’m Not Dead dalain is: mondanivalójukban, zenei összetettségükben messze kilógnak az átlag slágerek közül, mégis bizonytalan, hogy milyen hallgatóközönséget tud vele megragadni az énekesnő.Az jól érezhető, hogy huszonöt múltán sokkal érettebb lett Pink, még tudatosabb, még érzékenyebb, még cinikusabb és még viccesebb.Zeneileg is egyre szélesebb skálán mozog: az I’m Not Dead-en hallhatunk politizáló folkot, nyolcvanas évekbeli new wave-et, dallamos powerpopot, punkot és némi elektronikát is. Amellett, hogy a legtöbb dalban részt vett, mint dalszerző, külön pozitívum, hogy Pink a lemez producere is egyben. Mint ilyen, kiváló munkát végzett, a korong amellett, hogy jól szól, tele van apró, de ötletes megoldásokkal.A lemez számos különleges szerzeményt tartalmaz, mind közül mégis kiemelendő a Dear Mr. President című dal, ahol Pink a nagy elődök nyomdokaiba lépve szó szerint kiosztja George W. Bush amerikai elnököt. Szintén megrázó erejű a Conversations With My 13 Year Old Self.Érdemes odafigyelni az utolsó bónuszdalra, amit Pink édesapja szerzett a vietnámi háború során, és közösen énekelték fel még évekkel ezelőtt.

Pink szerencsére még mindig kilóg a sorból, és ezért nagyon szeretjük és tiszteljük.